Olaszország, Matera III.

Mielőtt folytatom, gyorsan szólok, hogy frissült az előző bejegyzés.

5. nap - Nápoly és utazás vissza Materába
Nápolytól tartottunk; egyrészt nagy, eleve esélytelen volt alaposan végigjárni, másrészt hallottunk rémtörténeteket a közbiztonságról. Végül abban egyeztünk meg, hogy elmegyünk, megnézzük, ami útba esik és mindenképpen eszünk a híres nápolyi pizzából.
Reggel 10-ig kellett elhagynunk a házat Amalfiban, az volt megbeszélve, hogy fél10-re odajön a tulaj és kifizetjük neki a szállásdíjat. 50-kor már nagyon mentünk volna, elérni persze nem tudtuk, olyan Amalfiban a térerő, mint itthon a kutya vacsorája... Végül 10 után pár perccel csak elértük és azt mondta, kb 15 perc még, amíg odaér, nem muszáj megvárnunk, hagyjuk a pénzt az asztalon és a kulcsot tegyük a kulcsos szekrénybe, ami az autóbeálló kapunál van, pont másik irányban, mint a gyalogos kapu. Magyarul még el sem indult és nincs is hozzá kedve. Felmásztunk a kapuhoz vezető hárommillió lépcsőn, amikor láttuk, hogy az autóbeálló kapuja zárva van és ahhoz nekünk nincs kulcsunk. Választhattunk: vagy visszamegyünk a gyalogkapuhoz és az utcán fel ide, hogy kívülről behajolva betegyük a kulcsot a szekrénybe, vagy betesszük itt és átugrunk a kerítésen. Ugrottunk. Búcsúzóul, a parkolóhelyről kiálláskor a sziklafalon kicsit megreszeltem a visszapillantót, ami ettől szétesett, de Gábor pikk-pakk összetette és semmi nyoma nem látszott a malőrnek.
Mostmár csak tankolnunk kell és mehetünk is, ezúttal Salerno felé. A benzinkúton reggeliztünk, mert előző nap elfogyott a készpénzünk, ott pedig lehetett kártyáért enni. Szerintem a legfinomabb granitát itt adták, volt benne citromhéj is, nagyon finom volt!
Nápolyba gyorsan odaértünk, a kikötő környékén mentünk be és nagyjából le is ragadtunk itt, Balázsnak annyira megtetszettek a hatalmas tengerjáró hajók.

Hosszas nézelődés után mégis sikerült elszakadnunk és elindultunk céltalanul, befelé a városba. Nálunk volt a Dolce Vita blog Nápoly posztja kinyomtatva, de nem sikerült megtalálnunk az ott felsorolt helyeket. Találtunk viszont egész könnyen egy címeres pizzériát, ahonnan ráláttunk az autóra is. Nagyon finom pizzát ettünk, én a bivalymozarellás-paradicsomosat próbáltam ki.

Ezután megpróbáltunk kikeveredni Nápolyból, ami az útvonalat tekintve nem volt nagy kihívás, de az ottani vezetési stílus szinte lehetetlenné tette. Az, hogy a piros lámpánál a járdaszigetre felhajtva megelőzött és beállt elém egy helyi, még hagyján: világos hajú nő a volánnál, ordít rólunk, hogy nem odavalósiak vagyunk. De hogy a 2x3 sávos, villamossínnel elválasztott úton a piros lámpa ellenére simán elmennek balra nagy ívben, már kicsit durva volt. Nagyon fura, hogy ott egyáltalán nem számít, milyen színű a lámpa; ha nem jön semmi, akkor mehetsz. Nagyon vigyáznak egymásra az autósok, ezt észrevettük és ha van az emberben egy kis kalandvágy, érdemes megpróbálni átvenni az ő temperamentumukat, hozzáállásukat. Baleset nem történik, mert egyrészt a józan ész szabályai működnek, másrészt mondom, nagyon vigyáznak egymásra. Morbidul hangzik, de volt valami jó abban, ahogy egy háromsávos útból ötsávosat csináltak, és enélkül Nápoly talán nem is lenne igazi Nápoly.
A visszaút Materába hosszú és unalmas volt; egyedül az autópálya mentén kitett tahénveszély táblák jelentettek változatosságot.

6. nap - Policoro
Ez a nap volt a másik strandolós nap és ezúttal tényleg Policoroba mentünk. Egy nagyon szép, kiépített sétány volt a part mellett, ingyenes parkolási lehetőséggel. A part itt aprókavicsos volt, így hiába vettünk lapátot, itt nem építettünk várat. Viszont nagyon szép csíkos köveket gyűjtöttünk és Balázst szerencsére ezzel is fel lehetett villanyozni. Hát még amikor egy 2 kilós, gyönyörű követ mutattunk neki! Pizzát ebédeltünk és itt is nagyon jól éreztük magunkat, jól esett a láblógatós semmittevés. Fényképek itt nem készültek.

7. nap - Alberobello
Az utolsó napon megnéztük Alberobellot; ez a falu nincs messze Materától és híres a trullikról, a fehérre meszelt falú, kőrakás-tetejű házakról. Nagyon szép és hangulatos az egész, a házak szinte mesebeliek.

Mindegyik ház egy-egy boltot rejt, ahol méregdrágán lehet rettentő ócska dolgokat venni. Itt még Balázs is elsőre megértette, hogy semmi ajándékot nem veszünk senkinek :-) (Kedvenc szavajárása, amit mindenhol bevetett - sikertelenül -, hogy "jaj, ez mennyire tetszene a nagyinak, mamának, Olcsinak, Zolinak", vegyük már meg nekik ajándékba.) Egy jégkrémet kapott Balázs, mi pedig Gáborral rákattantunk az itthon sajnos nem kapható Café Zero-ra, azzal szórakoztattuk magunkat.
Elviselhetetlen hőség volt, nem győztünk menekülni a nap elől. Végigjártuk a trullikat becsülettel, be is mentünk szinte mindegyik boltba, de délben már nem bírtuk és bemenekültünk egy hangulatosnak látszó étterembe. Tényleg nagyon hangulatos volt, a pincérek többsége beszélt is angolul, az étlap is ígéretes volt. Csak valahogy nem akarták felvenni a rendelést. Legalább 20 percet ültünk ott és kishíján elindultunk kifelé, amikor végre megjelentek. Míg az ételt kihozták, Balázs az Angry Birds-szel foglalta el magát, én pedig körülnéztem...

Tényleg nagyon szépek ezek az épületek, kívül-belül hófehérek, jólesik rájuk nézni. Az ebéd viszonylag gyorsan megérkezett, Balázs grillkolbászt kért sült krumplival, mi pedig tésztát. Valami gyalázatosan ocsmány konzerv ízű szósz volt a tészta tetején, borzalmas volt. Ez volt az egyetlen hely, ahol tényleg, objektíve is rossz volt az ebéd. Volt egy-két hely, ahol a választásom nem volt az igazi, de maga az étel rendben volt. De itt nem a választással volt a baj.
A nap hátralevő részét Materában töltöttük, vásárlással és pakolással. Vettünk a háziaktól 2 liter nagyon-nagyon finom olívaolajat is. Másnap korán reggel indult a gépünk, úgyhogy gyorsan bepakoltunk, otthon vacsoráztunk és korán lefeküdtünk. Nagyon-nagyon jó nyaralás volt, Balázs minden percét élvezte. nekünk jutottak apró bosszúságok, de ezek csak pillanatnyiak voltak és gyorsan túljutottunk rajtuk. Balázs előtt ismét le a kalappal, nagyon jól bírta a menetelős napokat és a nyugisakat is (nála inkább utóbbi a problémás :-) ).