Látogatás az Északi Sarkkörre IV.

2011.01.16, vasárnap
8 körül ébredtünk, 9:30-kor már túl voltunk a check-out-on és mentünk újra Santa Claus Village felé. Ezúttal csak egy gyors bevásárlásra ugrottunk be, Gábor megnézte Santa Post Office-t, ahol ha bármikor feladunk egy levelet, az pontosan következő Karácsonykor fog a címzetthez érkezni.
Gyorsak voltunk és hatékonyak, így hamar Ranua felé vettük az irányt, hogy megnézzük Finn-Lappföld híres állatkertjét. A "sofőr" megnyugtatott minket: ő már megnézte térképen, végig Kemi felé kell menni, mert ott majd lesz egy tábla Ranua felé, ő emlékszik, úgy sokkal gyorsabb. A GPS már az első kilométer után vad újratervezésekbe kezdett, amit a kolléga a huszonnyolcadik kilométernél egy kikapcsolással megoldott. Már egész közel jártunk Kemihez, mikor gyanús lett, hogy még mindig nem volt tábla. Nem szaporítom a szót, visszamentünk Rovaniemiig és onnan le Ranuába. Közben egyszer felhajtottunk egy autópálya-félére rossz irányból, szerencsére nem jött szembe senki, így az út közepén megfordultunk.
Délután 3-kor értünk az állatkerthez, ami 4-ig volt nyitva, így volt egy egész óránk végigmenni az egészen. Időközben teljesen besötétedett, de azért mindent végignéztünk, a baglyoktól kezdve a farkasokon, szarvasokon át a jegesmedvékig az összes állatot. Sajnos ilyen fényviszonyok mellett, világítás nélkül, nem készültek használható képek, de látni lehetett mindent rendesen.
Az állatkert előtti iglukat is megnézegettük, szépek voltak, az állatkert is nagyon szép volt kívülről. Este 8 körül értünk haza a szállodába és a Fiúk másnap hajnalban indultak Pestre.

Látogatás az Északi Sarkkörre III.

Nagyon szégyellem, hogy az előző posztot félbehagytam, ráadásul elég rendesen el is feledkeztem róla.
Santa Claus Village-ben jártunk, január 14-én éjfél körül. A kezeim kezdtek már nagyon fájni, mivel az éjszakai fényképezés nem egy kesztyű-kompatibilis tevékenység, és azért -15 fokban az ember keze előbb-utóbb elkezd lefagyni.
Autóba szálltunk hát és elmentünk egy sötét helyre, hogy akkor mi most majd sarki fényt nézünk jól. Ugyan az aurora forecast nem jelzett különösebb mágneses tevékenységet, mi ragaszkodtunk az elhatározásunkhoz; így jó sokáig ültünk az autóban, de nem történt semmi. Közben én már farkasokat, jegesmedvéket és az autósok rémálmát, jávorszarvast vízionáltam és nem voltam nyugodt. Egy idő után beláttuk, hogy az aznapi előadás a hatalmas érdeklődés ellenére elmarad, és elindultunk vissza a szállodába.

2011.01.15, szombat
9 körül ébredtünk, az utolsó pillanatban értünk az étterembe, mégis minden fel volt töltve étellel, nem a lerabolt asztalról kellett összevadásznunk a reggeli betevőt. 10-kor már az autóban ültünk a szállodából kikölcsönzött szánkóval és mentünk újra Santa Claus Village-be. Azt hittük legalábbis. A "sofőr" ugyanieltévedt egy cseppet és jó 40 perc ellenkező irányba autózás után hitte el, hogy nem jó helyen vagyunk. Következett tehát 40 perc vissza és újabb kb 10 perc a Mikulás falujáig.
A látvány leírhatatlan volt nappali fényben is. Szikrázó napsütés, a hold és a nap is az égen, minden hófehér, a hőmérséklet a reggeli -30(!!!) fok után valamelyest emelkedett, így -22 fokban töltöttük el a hétvégét.

A nap megvilágította a fák tetejét (egész nap a horizonton járt, nem kelt feljebb), miközben a hold is az ég tetején volt.

Balázsnak esze ágában sem volt elszakadni a jégcsúszdától, nem érdekelte őt semmi, sem a Mikulás, aki személyesen ott volt a szomszéd házban, sem a jégből épült kunyhó, nem beszélve arról, amit akkor még nem tudtunk: az úszógumis jégcsúszda.

Nagy nehezen rávettem, hogy legalább egy kör rénszarvas-szánra szánja (ééértitek!) rá magát. Nagyon élvezte, számomra egy kicsit bizarr volt, hogy a rénszarvas-húzta szánon ülő gyerek rénszarvas-szőrmébe van bugyolálva. Dehát mint tudjuk, a rénszarvas egy buta állat.
Miután a szánhúzás kizökkentette a csúszda-bűvöletből, és mi tagadás, át is volt fagyva - ahogy mi is -, gyorsan bementünk a Mikulás irodájába melegedni. Itt sajnos tilos fényképezni, marketing-okokból. A hatalmas nyikorgó fogaskerék, ami az óra ingáját mozgatta, mindenhonnan látható volt, akárhol is jártunk az épületben. Mindent alaposan megnéztünk, szép lassan haladtunk a Mikulás irodája felé. Balázs persze nem akart bemenni, mert félt tőle. Végül csak meggyőztük. Sajnos most nem az a Mikulás volt, aki előző májusban (három Mikulás dolgozik, májusban volt szerencsénk az igazihoz, aki magyarul is beszél (jó-)pár mondatot), így a magyar nyelvű társalgás elmaradt. Azért így is elbeszélgettünk, és természetesen készült fénykép is...

Kifelé menet kifizettük a fényképekkel és  videókkal feltöltött pendrive borsos árát, és úgy gondoltuk, ideje megnéznünk a jégből épült komplexumot. Két jégkunyhó volt, az egyik egy korcsolyapályát rejtett, a másik pedig egy fogadó volt, tele jégszobrokkal, jégasztalokkal, jégszékekkel és egy jégággyal. Nem lehet a látványt szavakba önteni, maga a csoda!

Közvetlenül a jégfogadó mellett van egy kis iglu, tele hungarocell-hógolyókkal, ebben fetrenghetnek a gyerekek.

A kis iglu mögött van egy szán-toló pálya, ezen egymást lehet tolni, elöl ül az egyikünk, a másik pedig hátulról hajtja a szánt, mintha rollert hajtana.
Ezzel a pályával pontosan szemben volt kiépítve két csúszda, egy kisebb és egy nagyobb. A nap hátralevő részét gyakorlatilag itt töltöttük.

Nagyon rohadt vagyok, hogy ezt mondom, de szerencsére egy idő után Balázs is elkezdett fázni, így elfogadta az invitálást egy kis melegedésre a shop-okban. Bevásároltunk az itthoniaknak és magunknak is, ittunk forró teát, aztán Balázs gondolt egyet és megkért, menjünk be mégegyszer a Mikuláshoz. Ezúttal rövidebb volt a beszélgetés, viszont Balázs már feloldódott, mesélt az osztálytársairól, a legjobb barátairól, és kapott 4 db matricát, amit szétoszthat a felsorolt legjobb barátok között.

Ezzel az élménnyel felvértezve már (vagy mert befagyott a szája) ellenkezés nélkül indultunk vissza a szállodába, ahol egy nagyon finom vacsorával zártuk a napot.