Olaszország, Matera III.

Mielőtt folytatom, gyorsan szólok, hogy frissült az előző bejegyzés.

5. nap - Nápoly és utazás vissza Materába
Nápolytól tartottunk; egyrészt nagy, eleve esélytelen volt alaposan végigjárni, másrészt hallottunk rémtörténeteket a közbiztonságról. Végül abban egyeztünk meg, hogy elmegyünk, megnézzük, ami útba esik és mindenképpen eszünk a híres nápolyi pizzából.
Reggel 10-ig kellett elhagynunk a házat Amalfiban, az volt megbeszélve, hogy fél10-re odajön a tulaj és kifizetjük neki a szállásdíjat. 50-kor már nagyon mentünk volna, elérni persze nem tudtuk, olyan Amalfiban a térerő, mint itthon a kutya vacsorája... Végül 10 után pár perccel csak elértük és azt mondta, kb 15 perc még, amíg odaér, nem muszáj megvárnunk, hagyjuk a pénzt az asztalon és a kulcsot tegyük a kulcsos szekrénybe, ami az autóbeálló kapunál van, pont másik irányban, mint a gyalogos kapu. Magyarul még el sem indult és nincs is hozzá kedve. Felmásztunk a kapuhoz vezető hárommillió lépcsőn, amikor láttuk, hogy az autóbeálló kapuja zárva van és ahhoz nekünk nincs kulcsunk. Választhattunk: vagy visszamegyünk a gyalogkapuhoz és az utcán fel ide, hogy kívülről behajolva betegyük a kulcsot a szekrénybe, vagy betesszük itt és átugrunk a kerítésen. Ugrottunk. Búcsúzóul, a parkolóhelyről kiálláskor a sziklafalon kicsit megreszeltem a visszapillantót, ami ettől szétesett, de Gábor pikk-pakk összetette és semmi nyoma nem látszott a malőrnek.
Mostmár csak tankolnunk kell és mehetünk is, ezúttal Salerno felé. A benzinkúton reggeliztünk, mert előző nap elfogyott a készpénzünk, ott pedig lehetett kártyáért enni. Szerintem a legfinomabb granitát itt adták, volt benne citromhéj is, nagyon finom volt!
Nápolyba gyorsan odaértünk, a kikötő környékén mentünk be és nagyjából le is ragadtunk itt, Balázsnak annyira megtetszettek a hatalmas tengerjáró hajók.

Hosszas nézelődés után mégis sikerült elszakadnunk és elindultunk céltalanul, befelé a városba. Nálunk volt a Dolce Vita blog Nápoly posztja kinyomtatva, de nem sikerült megtalálnunk az ott felsorolt helyeket. Találtunk viszont egész könnyen egy címeres pizzériát, ahonnan ráláttunk az autóra is. Nagyon finom pizzát ettünk, én a bivalymozarellás-paradicsomosat próbáltam ki.

Ezután megpróbáltunk kikeveredni Nápolyból, ami az útvonalat tekintve nem volt nagy kihívás, de az ottani vezetési stílus szinte lehetetlenné tette. Az, hogy a piros lámpánál a járdaszigetre felhajtva megelőzött és beállt elém egy helyi, még hagyján: világos hajú nő a volánnál, ordít rólunk, hogy nem odavalósiak vagyunk. De hogy a 2x3 sávos, villamossínnel elválasztott úton a piros lámpa ellenére simán elmennek balra nagy ívben, már kicsit durva volt. Nagyon fura, hogy ott egyáltalán nem számít, milyen színű a lámpa; ha nem jön semmi, akkor mehetsz. Nagyon vigyáznak egymásra az autósok, ezt észrevettük és ha van az emberben egy kis kalandvágy, érdemes megpróbálni átvenni az ő temperamentumukat, hozzáállásukat. Baleset nem történik, mert egyrészt a józan ész szabályai működnek, másrészt mondom, nagyon vigyáznak egymásra. Morbidul hangzik, de volt valami jó abban, ahogy egy háromsávos útból ötsávosat csináltak, és enélkül Nápoly talán nem is lenne igazi Nápoly.
A visszaút Materába hosszú és unalmas volt; egyedül az autópálya mentén kitett tahénveszély táblák jelentettek változatosságot.

6. nap - Policoro
Ez a nap volt a másik strandolós nap és ezúttal tényleg Policoroba mentünk. Egy nagyon szép, kiépített sétány volt a part mellett, ingyenes parkolási lehetőséggel. A part itt aprókavicsos volt, így hiába vettünk lapátot, itt nem építettünk várat. Viszont nagyon szép csíkos köveket gyűjtöttünk és Balázst szerencsére ezzel is fel lehetett villanyozni. Hát még amikor egy 2 kilós, gyönyörű követ mutattunk neki! Pizzát ebédeltünk és itt is nagyon jól éreztük magunkat, jól esett a láblógatós semmittevés. Fényképek itt nem készültek.

7. nap - Alberobello
Az utolsó napon megnéztük Alberobellot; ez a falu nincs messze Materától és híres a trullikról, a fehérre meszelt falú, kőrakás-tetejű házakról. Nagyon szép és hangulatos az egész, a házak szinte mesebeliek.

Mindegyik ház egy-egy boltot rejt, ahol méregdrágán lehet rettentő ócska dolgokat venni. Itt még Balázs is elsőre megértette, hogy semmi ajándékot nem veszünk senkinek :-) (Kedvenc szavajárása, amit mindenhol bevetett - sikertelenül -, hogy "jaj, ez mennyire tetszene a nagyinak, mamának, Olcsinak, Zolinak", vegyük már meg nekik ajándékba.) Egy jégkrémet kapott Balázs, mi pedig Gáborral rákattantunk az itthon sajnos nem kapható Café Zero-ra, azzal szórakoztattuk magunkat.
Elviselhetetlen hőség volt, nem győztünk menekülni a nap elől. Végigjártuk a trullikat becsülettel, be is mentünk szinte mindegyik boltba, de délben már nem bírtuk és bemenekültünk egy hangulatosnak látszó étterembe. Tényleg nagyon hangulatos volt, a pincérek többsége beszélt is angolul, az étlap is ígéretes volt. Csak valahogy nem akarták felvenni a rendelést. Legalább 20 percet ültünk ott és kishíján elindultunk kifelé, amikor végre megjelentek. Míg az ételt kihozták, Balázs az Angry Birds-szel foglalta el magát, én pedig körülnéztem...

Tényleg nagyon szépek ezek az épületek, kívül-belül hófehérek, jólesik rájuk nézni. Az ebéd viszonylag gyorsan megérkezett, Balázs grillkolbászt kért sült krumplival, mi pedig tésztát. Valami gyalázatosan ocsmány konzerv ízű szósz volt a tészta tetején, borzalmas volt. Ez volt az egyetlen hely, ahol tényleg, objektíve is rossz volt az ebéd. Volt egy-két hely, ahol a választásom nem volt az igazi, de maga az étel rendben volt. De itt nem a választással volt a baj.
A nap hátralevő részét Materában töltöttük, vásárlással és pakolással. Vettünk a háziaktól 2 liter nagyon-nagyon finom olívaolajat is. Másnap korán reggel indult a gépünk, úgyhogy gyorsan bepakoltunk, otthon vacsoráztunk és korán lefeküdtünk. Nagyon-nagyon jó nyaralás volt, Balázs minden percét élvezte. nekünk jutottak apró bosszúságok, de ezek csak pillanatnyiak voltak és gyorsan túljutottunk rajtuk. Balázs előtt ismét le a kalappal, nagyon jól bírta a menetelős napokat és a nyugisakat is (nála inkább utóbbi a problémás :-) ).

Olaszország, Matera II.

4. nap - Capri
Viszonylag korán keltünk és mivel nem volt mit ennünk, hamar útra keltünk. Salernoból és Sorrentoból is ment több hajó Caprira, mi Sorrentoba mentünk, mert miért autózzunk ellenkező irányba, hogy aztán annál hosszabb hajóutat kelljen megtennünk. Sorrentoban kb egy órába telt, mire megtaláltuk a hajókikötőt, a legeslegutolsó pillanatban egyébként. Leadtuk az autót, amit elvisznek egy közös parkolóba, visszaérkezéskor pedig shuttle busszal kivisznek érte, miután beszedik a 20,- EUR-t. Megvettük a jegyeket, ittunk egy-egy üdítőt és már szállhattunk is fel a hajóra.
Az út Caprira nagyon rövid volt, nem volt több 20 percnél. A kikötő zsúfolásig tele volt éttermekkel, boltokkal, bárokkal, hajó körutat ajánló táblákkal... És yachtokkal. Szebbnél szebb luxus-yachtok sorakoztak a kikötő mellett, Balázs teljesen bepörgött, hogy nekünk mikor lesz ilyenünk. Hát egyszer majd. A néggyel ezutáni életünkben. Feltéve, hogy mindig megtaláljuk, hova ástuk a vagyonkánkat az előző életünkben. Balázs talált egy pici kis gyíkot, ami olyan bátor volt, hogy felszaladt a karján, egészen a válláig. A végén már egészen meg volt ijedve, mert mi lesz, ha a gyík a pólója alá megy.
Elindultunk a központ felé, amiről feltételeztük, hogy fent van. Gábor mutatta a siklót, nézzétek, visz fel sikló, de menjünk inkább gyalog, hogy lássunk mindent! Kábé a harmadik utcáig értékeltük az ötletet, utána nagyon megbántuk. Szegény Balázs teljesen ki volt készülve a melegtől, fáradt volt, ahol csak tehette, leült, elege volt a hegymenetből és teljesen igaza is volt. Valahogy aztán, sok-sok utcával és még több lépcsővel később, egyszercsak a központban voltunk, méghozzá az 56-os magyar mártírok terén, ahova a sikló is érkezik. Erősen ebédidő volt már, úgyhogy kerestünk egy jónak tűnő éttermet és beültünk. Balázs nagy örömére volt bolognai spagetti, úgyhogy megint szép volt az élet. Végigjártuk a központot és a környékét, megnéztük a kötelezően megnézendő dolgokat, láttunk limoncello-citromot, lecsekkoltunk pár drága boltot (semmit nem vettünk, ilyen ügyesek voltunk!) aztán visszamentünk a kikötőbe, keresni valami megfizethető árú sétahajókázást. Láttunk ilyen 150 meg 200 EUR-ért kínált utakat, ezeket kicsit sokalltuk és kezdtünk lemondani róla, hogy körbehajózzuk Caprit. Aztán elértünk a hivatalos irodákhoz, ahol végül hármunknak 45 EUR-ért vettünk jegyet és 20 perccel később már a hajón ültünk.
Balázs a hajó elejére akart menni, én mondtam, hogy hátulról jobban lehet fényképezni, meg különbenis, elöl mindenki rajtunk fog keresztülmászni, így mi ketten a hajó leghátuljába mentünk, Gábor pedig bement a hűvösbe, ő nem egy ilyen napimádó. Elindult a hajó és a következő egy órában olyan élményben volt részünk, amit nehéz szavakba önteni. Nem véletlen, hogy Caprit a világ egyik legszebb helyeként tartják számon. A part végig sziklás, a vízalatti sziklák miatt a tenger az elképzelhető összes színben pompázik, rengeteg barlang, még több érdekes formájú szikla, és nagyon hangulatos idegenvezetés, amiből egy szót sem értettünk, mert olasz és francia nyelven folyt :-) Amikor az első barlanghoz értünk és a hajó közelebb ment, még örömködtem, hogy közelebbről meg tudjuk nézni, tudok jó kis fotókat csinálni. De amikor a hajó megfordult és betolatott a barlangba, akkor kicsit megijedtem, hogy ez most vajon szándékos-e és tudja-e a kapitány, hogy mi már szinte elérjük a köveket. Hát persze, hogy tudta és ezután Balázs már nem is akart a hajó elejébe ülni. A következő barlang nagyon magas volt, oda egészen bementünk és fentről integettek nekünk a turisták, akik lépcsőn mentek fel. Volt olyan barlang, ahol elértük a plafont. Persze ide - és a barlangok többségébe - nem tolatott be az egész hajó, csak a hátulja, így azért mi elég jól jártunk :-) A sziget csücskénél már messziről látni lehetett a híres faraglioni sziklákat, természetesen a hajó nem megkerülte, hanem átment alatta, az utasokat meg felszólították az idegenvezetők, hogy akkor most csókolózzanak. Balázs nem győzött lelkendezni: odanézz anya, átmegyünk a csillagkapun, átmegyünk a csillagkapun!!! Azt is többször megjegyezte a hajón, hogy ez élete legjobb nyaralása. Nemcsak a vízben, hanem a parton is láttunk szép dolgokat: zászlókat kitűzve a sziklafalra, pihenő sirály mögött elbújó, bácsit, Sophia Loren nyaralóját, sziklákon ugrándozó kecskéket és még rengeteg szép dolgot.

Miután kikötöttünk, elfogyasztottuk a kötelező Caffe Freddokat és a Granitát, Balázs pedig elkezdett szemezni egy borzasztóan gagyi kisautóval. Legalább félórán keresztül győzködtük, hogy ne költse hülyeségre a pénzét (megtakarított zsebpénze is volt és nyaralós zsebpénze is), mert itt minden ócska és drága, de majd holnap elmegyünk egy nagy boltba, ahol lesznek jó cuccok is, nem ennyire drágán. Kb 15-ször mondtam el neki, hogy másnap nagyon meg fogja bánni a döntését, kitartott amellett, hogy jó, vállalja. Megvette az autót, nagy boldogan tologatta, amikor egyszercsak letört a visszapillantója. Aztán sorban leestek a kerekeiről a gumik. Ennyit erről. Hogy másnap mit szólt a nagy boltban, az más lapra tartozik.
A 17:25-ös hajót céloztuk meg, így volt még időnk bemenni egy boltba, ahol viszont egészen baráti áron lehetett pólót és táskát kapni. Sajnos az én táskám füle nem bírta a naptej-kánikula-pára triót és elkezdett a bőr felhámlani rajta, így 3 Eurot invesztáltam egy új táskába, amit egyébként azóta is imádok :-)), a fiúknak pedig választottunk egy-egy pólót, és 20,- EUR alatt fizettünk. Tényleg meglepően olcsó bolt.
Ezután kényelmesen kiballagtunk a mólóra, ahol egy bácsi begyűjtött mindenkit, aki a mi hajónkhoz igyekezett és a 13-as helyett a 7-es állásra irányított minket. Később tudtuk csak meg, hogy ez azért volt, mert a hajó már megtelt és a következővel tudunk csak menni, ami 17:40-kor indul.
A visszaút is gyorsan eltelt, Sorrentoban gyorsan visszakaptuk az autónkat és már mentünk is Amalfiba egy jó kis vacsorára. Megint nagyon leleményesen sikerült leparkolnom az autót, egész közel egy lépcsőhöz (itt mennyi lépcső volt anyám...), ami a központba vezet. Megpróbáltunk mi lemenni autóval a kikötőhöz, sikerült is volna, 5,- EUR/óra díjért. Nagyon jó éttermet találtunk, pizzát ettünk mindannyian, Balázs kérésére csináltak sonka-kukoricásat. Ezután véletlenül a végösszeg közel dupláját számlázták ki nekünk, Gábor az utolsó pillanatban nyomott cancel-t a már jóváhagyott tranzakcióra. Beszereztük a Limoncellonkat is, rögtön két üveggel vettünk, mert elfogyott a készpénzünk és a kártyás fizetésnek alsó limitje volt. Ezután nagyon jót sétáltunk Amalfi kikötőjében és sétálóutcáján. Szép hely ez nagyon, csak ne lenne ilyen iszonyú zsúfolt!