Látogatás az Északi Sarkkörre I.

Munkámból kifolyólag elég gyakran utazom Finnországba, azon belül is egy, a Balti-tenger északkeleti csücskében fekvő városba, Ouluba. Régóta terveztük, hogy egyszer majd utánam jönnek a Fiúk is és mivel általában két hetet töltök itt, a közbeeső hétvégét Rovaniemi felfedezésével töltjük. Erre most került sor, ráadásul a hosszas előzetes szervezkedéseknek és a csillagok szerencsés állásának köszönhetően extra élményekkel is gazdagodtunk.

2010.01.13, csütörtök
Gábor és Balázs délután megérkezett, én pedig nem halogathattam tovább életem első finnországi vezetését havas úton, szöges gumival. Meglepően könnyű volt. Nem így a nap hátralevő része! Még a decemberi utam során megismerkedtem egy tamperei üzletemberrel, Jukkával, aki a Scandic - mindig ebben a szállodában szállok meg - menedzserével karöltve rávett egy januári jeges csobbanásra. A jégúszás igazi finn szokás, hagyománya és kultúrája van. Az előzetes szervezkedések alatt eléggé bizonytalan lettem a jégúszás értelmét és a saját agyi épségemet illetően, ezért úgy gondoltam, jobb, ha bebiztosítom magam és a Fiúk megérkezése utánra szervezem az eseményt; így muszáj lesz majd megcsinálnom, hiszen vadidegenek előtt beéghetek, de a saját családom előtt nem :-)
Az igazi meglepetés akkor ért, amikor Gábor úszónadrágja is előkerült. Komolyan le voltam nyűgözve, ez aztán a bevállalós support! Nem volt benne biztos, hogy ő is megcsinálja, de meg akarta adni magának az esélyt. Megadta! :-)
6-kor indultunk a szállodából, a szálloda menedzsere aznap szabadnapos volt, így az úszás helyszínén várt minket. Aznap kezdődött a lehűlés, előtte 0 fok körül volt a hőmérséklet, csütörtök este -6 fokban indultunk el, a víz 0 fokos volt, de a sodrása miatt nem volt rajta jéghártya sem (talán éppen ezért építették ki ezt a helyet jégúszásra). El sem tudtam képzelni, hogy zajlik egy ilyen dolog és feltételezem, más sem látott még ilyet, ezért leírom részletesen, már amennyire a sötétben láthattam. Két db fűtött, zárható öltöző konténer volt a folyó partján (a Scandicnek is van hozzá kulcsa), kellemes 20-22 fokos hőmérséklettel. A jégúszás helyszínén általában szokott lenni szauna is, itt sajnos nem volt. A jégúszás a következőképpen néz ki: van egy kb 10 m hosszú stég, a végén lépcsővel, ezen le kell menni a kb 160 cm mély vízbe és kiúszni a partra, ahol a jégben kiépített lépcsőn lehet elhagyni a vizet. Mindezt kétszer kell megcsinálni, mert az első élmény teljesen lesokkolja a testet és a második kör után fogjuk fel igazán, hogy mit tettünk.
Vissza az öltözőhöz: beléptünk, jobb oldalon egy asztal, rajta egy vendégkönyv-szerű füzet, ide lehet feliratkozni annak, aki túlvan a jégúszáson és hozzá szeretne járulni a statisztika elkészítéséhez. Aznap mi voltunk 79-80. feliratkozott úszók a nők közül. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi hülye ember létezik... Miközben vetkőztünk, én egyre idegesebb lettem, ezért egyre többet kérdezősködtem. Minél több választ kaptam, annál idegesebb lettem. A legfontosabb szabály, amit Jukka már napokkal előtte leírt - és próbáltam ezt memorizálni és kántálni magamban -, hogy nem készülünk fel sehogyan, nem várunk semmit, csak nyitott, befogadó elmével érkezünk és a víz felé menet nem gondolunk semmire, csak tesszük egyik lábunkat a másik után.
Azt hiszem, ez volt az, ami segített abban, hogy megcsináljam. Tényleg semmire nem gondoltam, csak pakoltam a lábaimat és próbáltam nem gondolni arra a nyilvánvaló tényre, hogy bikiniben lépkedek a hóban. A stég végén a lépcső vastagon be volt fagyva. Amikor beletettem a lábamat a 0 fokos vízbe, először csak hideg volt. Aztán elkezdett iszonyúan fájni. Ott megtorpantam, de gyorsan tovább mentem, hogy időm se legyen arra gondolni, milyen érzés lesz a hasamnak és a mellkasomnak ez a hőmérséklet. Belemártóztam nyakig és úgy gondoltam, hogy oké, első kör megvolt, én most azonnal kiszállok, így úszás nélkül, a stég lépcsőjén másztam vissza. Azt hozzá kell tennem, hogy csak a lábamnak volt kellemetlen a fagyos víz; a kezemen csak azt éreztem, hogy kellemetlenül hideg, a testem többi részén - hasamon, mellkasomon, hátamon - pedig egyáltalán semmilyen kellemetlenséget nem észleltem.
Egy pár perces pihenő jött az öltözőben, feléledés a sokkból, ráeszmélés, hogy ez ugyan nagyon fáj (a lábunk sötétvörös lett azonnal), elmondhatatlanul, de túl lehet élni. Ezen a ponton kezdett el zavarni, hogy nem úsztam, kvázi elblicceltem az első kört és mostmár nagyon vissza akartam menni, hogy megcsináljam, miközben minden porcikám tiltakozott ellene, mert tudtam, hogy mennyire fájdalmas.
A második kör sem volt kevésbé kellemetlen (mármint fizikailag; szellemileg nekem iszonyúan felszabadító volt a tudat, hogy a 0 fokos vízben úszom, én, aki irtózik a hidegtől és a 20 fokos házban majd' megfagy. Magamban röhögtem magamon). Elkezdtem tempózni a part felé, amikor éreztem, hogy a lábam be akar görcsölni, de nem görcsölt be, csak rettenetesen fájt. Mintha egy jégtömb lenne ráépítve és azzal kéne úsznom. A táv felénél, kb 5 méternél :-) éreztem, hogy nagyon el vagyok fáradva, teli tüdőből kellett lélegeznem, hogy elég levegőhöz jussak. A parthoz közeledve egész sekély lett a víz (szerintem végig leért volna a lábam, de nem teszteltem), amikor a térdem az iszapos talajhoz ért, felálltam, kimásztam a lépcsőn, nem szaroztam papucsba bújással, csak kézbe fogtam és rohantam az öltözőbe.
A jajgatáson kívül nem igazán tudtam mást csinálni, olyan volt, mintha üvegszilánkok közt úsztam volna. Égett, mart, fájt mindenhol, nem is igen éreztem, hogy mi történik körülöttem. Balázs többször bejött a kamerával (az úszást is megörökítette a partról) az öltözőbe, persze mindig kiküldtük, de aggódott, hogy miért jajgatok. Muszáj volt abbahagynom a siránkozást, különben még most is ott lenne és faggatna: de anya, mi fáj, mondd el, segítek!
Jó félórás melegedés, lenyugvás és öltözködés után felírtuk a nevünket a füzetbe és elindultunk az autóhoz. Mintha légpárnákon jártam volna, még mindig nem éreztem a talpamat. A meleg autóban kezdtem el igazán vacogni. A szállodába visszaérve forró rummal és száraz Martinivel ünnepeltük magunkat. Nem bántuk meg!